Cukorbeteg fiatalként

Írni akartam. Mihez értek? Magamhoz és a cukorbetegséghez. Hát kezdjünk neki!

2015. feb 19.

Egy rövid írás rólam a Diabetes Junior magazinban

írta: magyarm
Egy rövid írás rólam a Diabetes Junior magazinban

Magaddal légy őszinte

23 éves vagyok, televíziós műsorkészítő szakon végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de ennek ellenére jelenleg egy, a Központi Statisztikai Hivatal által alapított cégnél dolgozom. Feleségem szintén cukorbeteg, ráadásul az egészségügyben tanul, dolgozik.

1997. szeptember 15-én diagnosztizálták nálam a cukorbetegséget a Budai Gyermekkórházban. 6 éves voltam, első osztályos, talán a legszerencsésebb pillanatban lettem beteg. Nagyon fogékony voltam, viszont – az idő rövidsége miatt – még nem hiányzott annyira az iskolai közeg, az óvodaitól pedig már elbúcsúztam, így arra a személyre hagyatkoztam, aki a legtöbbet tudott segíteni: az édesanyámra. Az egyetlen, amit emlékezetem szerint nagyon ...

Tovább Szólj hozzá

blog interjú cukorbetegség orvos levél párkapcsolat diabetes diabétesz junior

2015. jan 12.

Mi böki a csőrömet?

írta: magyarm
Mi böki a csőrömet?

Sok mindenről volna érdemes írni a betegségünkkel kapcsolatban, de az alábbi bejegyzés már régóta kikívánkozik belőlem, így jobb később, mint soha alapon ma megosztanám veletek, hogy mi böki a csőrömet. Peter Griffin, a Family Guy című amerikai animációs sorozat főszereplője után szabadon, aki – ha alaposabban megfigyeljük – szinte biztosan metabolikus szindrómában szenved.

kep36.png

Mi böki a csőrömet?

Az, hogy 18 éves korig nagyobb állami támogatás jár a cukorbetegeknek. Tehát, ha teszem azt, én egy nappal idősebb vagyok, mint 18, akkor négyszer annyit fizetek minden – inzulinpumpával kapcsolatos – eszközért. Ez végtelenül igazságtalan, főként azért, mert iszonyatosan megnehezítik az önálló élet elkezdését, hiszen nem ...

Tovább Szólj hozzá

index kritika segítség betegség kórház cukorbetegség orvos háború veszély problémák kérdés fontos állapot butaság kontroll csoda reakció kezelés alapítvány világnap gyerekkor dietetikus inzulin diabetes idegesség csalók macleod inzulinpumpa HbA1c banting jdh alapítvány gyermek diabétesz nap

2015. jan 05.

Nassolás, te dög

írta: magyarm
Nassolás, te dög

Bónusz útmutató magas vércukor esetén

Visszatértem, és tartósan is remélem. Nem tölteném az időt magyarázkodással, inkább vágjunk bele az új esztendő új írásaiba. A mai téma a nassolás. Az a dög. Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de engem, személy szerint őszintén megnyugtatna egy olyan orvosi vizsgálat, amely de facto kimutatja, hogy hajlamos vagyok a nassolásra. Ettől persze az ellenszere nem volna meg a dolognak – ahogyan a de facto, orvosilag megállapított cukorbetegségemmel sem tudok érdemben mit kezdeni – de legalább a lelkiismeret furdalásom egy hangyányit kisebb volna, mert ugye mégsem én tehetek róla.

kep35.jpg

A nassolás művészete – ezt azoknak mondom, akik nem művelik a nyolcadik művészetet – már az ősidőkre visszavezethető. Jó duma volt a tanáraimtól, hogy az ...

Tovább Szólj hozzá

index család segítség betegség evés cukorbetegség problémák napló kérdés mérés fontos állapot tünetek reakció vészhelyzet kezelés inzulin diabetes zabálás aggódás csökkenés idegesség nassolás szenzor hiper inzulinpumpa HbA1c

2014. dec 08.

Szenzor, szakdolgozat, Gyermekdiabétesz Nap

írta: magyarm
Szenzor, szakdolgozat, Gyermekdiabétesz Nap

Én vétkem, már régen nem írtam, pedig történt sok-sok érdekes dolog, de persze az ember nem oszthatja be mindig az idejét, néha mások rendelkeznek róla. Sebaj, most itt vagyok és néhány rendezetlen gondolatot megosztanék veletek.

kep34.png

A szenzorról:

Hihetetlen vitákat indítottak el szenzoros írásaim, annak ellenére, hogy nem ez volt vele a célom. A legkomolyabb vita a szenzor túlhordhatóságán alakult ki, annak ellenére, hogy talán ez a legkevésbé fontos kérdés az egészben, hiszen ez pusztán az anyagi része a dolognak. A dolog tisztázása miatt még egyszer leírom: a gyártó/forgalmazó a szenzorra 7 (hét) nap garanciát (garanciát!!!) vállal. Ez szerintem nem jelenti azt, hogy utána (amennyiben még működik, nem szabad tovább használni. ...

Tovább Szólj hozzá

család segítség cukorbetegség orvos veszprém szakdolgozat kirándulás kontroll alapítvány dietetikus diabetes vérvétel szenzor hipó hiper hypoglycemia HbA1c keglevich pál jdh alapítvány szenzor-napló gyermek diabétesz nap

2014. dec 03.

Háború van, háború!

írta: magyarm
Háború van, háború!

Helyszín: Budapest

Csillagidő: 0000 év 00 hónap 04-08. nap

Már több, mint egy hete van rajtam a szenzor, így mindenképpen úgy éreztem, hogy itt az ideje egy újabb beszámolónak a kapcsolatunkról. Azért sem tudtam írni az elmúlt napokban, mert nem voltam Magyarországon. Most itt vagyok és folytatom ott, ahol abbahagytam. A szenzorról csak néhány dolgot, röviden. A hét napos munkamenet lejárt, de ahogyan azt terveztem, újra is indítottam. Azóta is zavartalanul működik, persze elkeseredett harcot folytatok a ragasztójával, de egyelőre én állok nyerésre. Megjártuk együtt Bécset, és meg kell mondanom, hogy nagyon praktikus volt, hogy nem kellett a marha hidegben a szabadban mérnem minden alkalommal, elég volt csak ránézni a pumpára és ...

Tovább Szólj hozzá

betegség cukorbetegség háború veszély problémák kérdés butaság reakció kezelés utálat alapítvány munkahely dietetikus diabetes idegesség hipó jdh alapítvány

2014. nov 27.

Dexcom Szenzor napló – A második, harmadik nap

írta: magyarm
Dexcom Szenzor napló – A második, harmadik nap

Helyszín: Budapest

Csillagidő: 0000 év 00 hónap 02-03. nap

Kép32.2.png

Az első szenzoros cikkem nagy érdeklődést váltott ki belőletek, aminek nagyon örülök, de feltétlenül szükségét érzem, hogy néhány alapvető tényt leírjak nektek, hogy néhány teljesen felesleges tiszteletkörtől megkíméljük egymást. Természetesen csak az általam tényként kezelt dolgokat fogom leírni, ez esetenként eltérhet az általatok ismerttől, de kérlek, ne kövezzetek meg érte.

-          a szenzor ára kb 23.000 JMF(jó magyar forint)

-          a szenzor garanciális kihordási ideje 7 nap, azaz egy hét. A forgalmazó eddig vállal garanciát a szenzor működésére, és cseréli, ha valamilyen meghibásodás történik. A garancia nem terjed ki ...

Tovább Szólj hozzá

betegség próba mérés adatok fontos állapot csoda kezelés inzulin diabetes aggódás szenzor hipó hiper első élmény inzulinpumpa hypoglycemia jdh alapítvány szenzor-napló

2014. nov 25.

Dexcom Szenzor napló – Az első nap

írta: magyarm
Dexcom Szenzor napló – Az első nap

Helyszín: Budapest

Csillagidő: 0000 év 00 hónap 01. nap

11:30

Dallos Márta megérkezik a munkahelyemre és beszúrja nekem a Dexcom G4 feliratú szenzort. Semmiképp ne vegyétek reklámozásnak a szenzorral kapcsolatos bejegyzéseimet. Azért érzem szükségét, hogy leírjam a tapasztalatimat, mert nagyon kevés magyar fórumon találtam részletes tapasztalatokat, amik alapján el tudtam volna dönteni, hogy szeretném-e kipróbálni a szenzort. Végül rábeszéltem magam, mert azt gondolom, hogy nagyon sokat tanulhatok a saját anyagcserémről ezzel a módszerrel, így tegnap bele is vágtam.

Kép31.2.jpg

Kezdjük az alapvető információkkal. A szenzor nem olcsó. Az általam viselt változat 23 ezer forint környékén van, hivatalosan hét napra, de természetesen eddig ...

Tovább Szólj hozzá

szex evés cukorbetegség próba mérés adatok állapot kezelés inzulin diabetes csökkenés szenzor hipó hiper első élmény inzulinpumpa hypoglycemia szenzor-napló

2014. nov 24.

Cukorbetegség – Betegség vagy állapot?

írta: magyarm
Cukorbetegség – Betegség vagy állapot?

Talán ez a kérdés osztja meg leginkább a sorstársaimat, így mindenképpen szerettem volna kifejteni róla a véleményemet, főként azért, mert a laikusok között is komoly különbség van a téma megítélésében. Amikor valaki megtudja, hogy cukorbeteg vagyok, akkor két általános reakció van: vagy legyintenek egyet, hogy csak egy kis diéta, és minden megoldódik, a másik szélsőség, hogy olyan együtt érző arcot vágnak, hogy elkezdem tapogatni a nyakam, hogy esetleg tudtomon kívül kinőtt egy második fejem, ami sokkal kevésbé jóképű, mint a megszokott. De félretéve a viccet, ennek a kérdésnek a megítélése akár tükrözhet egy alapvető hozzáállást a cukorbetegséghez.

Kép30.png

Amikor cukorbeteg lettem, akkor azt sulykolták belém, hogy a ...

Tovább Szólj hozzá

index segítség betegség cukorbetegség problémák kérdés mérés fontos állapot reakció diabetes szenzor csalók teenager

2014. nov 20.

10 kérdés, amivel cukorbeteg fiatalként szembesülsz

írta: magyarm
10 kérdés, amivel cukorbeteg fiatalként szembesülsz

És 10 cinikus válasz, amit bármikor előhúzhatsz

  1. Amikor megtudják, hogy cukorbeteg vagy: „Ilyen fiatalon?” excited animated GIF

Igen, egészen megdöbbentő módon ilyen fiatalon is lehet valaki cukorbeteg. És lesznek is sajnos.

  1. „Az én nagymamám is cukorbeteg volt, de csak gyógyszert szedett, te minek lövöd magad?” Dancing Grannies

Már olyan sokszor leírtam, hogy a laikusok nem tesznek különbséget az 1-es és 2-es típus között. Ilyenkor türelmesnek kell lenni, elmagyarázni, hogy van némi különbség a kettő között.

  1. „Olyan rossz a cukrod, hogy azért kell az inzulin? ”

1

Nem, azért mert szeretem szurkálni magam.

  1. „A nagypapám is cukorbeteg volt, és nem figyelt oda, ezért levágták a lábát. Te nem félsz?”

http://i.imgur.com/m2hmUaU.gif

Nem, sőt külön várom. De most komolyan. Tudom, hogy egy adott betegségnél mindig a ...

Tovább Szólj hozzá

alkohol buli kórház cukorbetegség problémák butaság reakció gyerekkor inzulin diabetes idegesség teenager hypoglycemia

2014. nov 18.

Van egy álmom

írta: magyarm
Van egy álmom

A mai bejegyzésem egy kissé személyesebb hangvételű lesz a megszokottnál. Ma nem szeretném senkinek megmondani a tutit, nem fogom valószínűleg megváltani a világot, de már régóta kikívánkozik belőlem egy hasonló írás. Bízom benne, hogy értő szemekre talál.

Sokszor álmodoztam arról, hogy mi lenne, ha egyik pillanatról a másikra elmúlna a cukorbetegségem. Nem arról van szó, hogy visszamennék a múltba, és újra kezdeném az egész életemet 7 éves koromtól, hanem teszem azt holnap – 2014. november 19-én – úgy ébrednék, hogy tudom, nem vagyok beteg. És most aznap van és felébredtem, és érzem, hogy nem vagyok cukorbeteg. Erre nem voltam felkészülve, így azonnal ki kell találnom, hogy mihez is kezdjek a frissen jött szabadsággal.

...

Tovább Szólj hozzá

család alkohol evés szülő kórház cukorbetegség álom mérés párkapcsolat tábor fontos gyerekkor diabetes zabálás hipó első élmény inzulinpumpa hypoglycemia jdh alapítvány